Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép

               2010 Június (Újra itt a nyár)

 

 

 

Kép Ismét sok szeretettel üdvözlünk benneteket, kedves látogatóink!

 

No ne ijedjetek meg, ez amolyan télűző fénykép, csak a múltkori válogatásból kimaradt.

 

Tehát elmúlt a tél, megszabadultunk a sok-sok fölös ruhadarabtól, és végre itt van...

 

Kép 

 

...NYÁR!!!!!!! Igen, el se hisszük, hogy ez is eljött végre valahára! Lehet ezerrel motorozni, végre miénk a játszótér, és hát erről a fincsi kis medencéről ne is beszéljünk... Szóval ismét zajlik az élet!

Bogár-pajtásaink is előbújtak, ismerjük már a hangyát, a katicát, a legyet, a méhecskét, a szöcskét, meg persze a kis piros bogarakat, amikkel még mindig szuper jókat lehet játszani. Igazi kislány módjára azért kicsit szoktam virnyogni meg kényeskedni, amikor ismeretlen bogárra lelek, de hát ennyi kell. Rajzolni viszont nagyon szeretek bogarat, szoktak kapni nagy szemeket meg lábakat, és hát az én bogaraim általában kakilni is szoktak, mert az olyan mókás...

Dodó is növöget, már azért elég klasszul lehet vele veszekedni. Néha lökdössük meg harapdáljuk egymást, bár ezt mindig szabotálják a felnőttek, és persze mint minden normális gyereknek, nekünk is mindig az kell, amivel a másik éppen elkezdett játszani. Ez van. Nem tudom elmagyarázni azt az érzést, amikor megfog valamit, ami már 3 hete ott hevert a polcon és abszolút nem érdekelt, de a Dodó valamiért megfogja, és abban a pillanatban egyszerűen felébred birtoklási ösztönöm, és KELL. KELL, KELL, KELL. Enyém. Akkor is, ha nem. Ezzel a dologgal Dodó is így van egyébként. Más dolgokat illetően viszont ő sokkal macerásabb, mint én bármikor is. Például neki mindig zsebes nadrág kell (persze, hogy pakolhassa azt a sok kacatot a zsebeibe, még mindig kulcsok meg csavarhúzók meg telefonok lapulnak bennük), neki macis póló kell, neki kutyás pelenka kell, egyszerűen hihetetlen, hogy fiú létére milyen kekec ezekkel a dolgokkal. Na és a hisztijei!! Nem csak iszonyúan tud visítani meg toporzékolni, ha valamit nem kap meg, hanem még a könnyeit is folyatja az arcán, komolyan mondom, én magam is meghajlok színészi tehetsége láttán. Mert a hiszti az senkit nem hatna meg, de ezeket a könnyeket olyan hatásvadász módon préseli ki a szemeiből, hogy ahogy megjelennek, anyu már megy babusgatni, mert törölgetni azt az ártatlan(nak tűnő) kis pofiját, mert hát szegény Dodó sír. Persze azért mi nagyon szeretjük egymást, csak hát elég rafinált az én kis öcsikém.

Kép

Ez a kép május elsején készült, mamáék elvittek a parkba Mányokon, és a Gabi néni kifestett kiscicának. Ugye, milyen helyes a pofim? Nagyon jól éreztem magam, azóta is sokat emlegetjük Gabi nénit, a cicákat meg pláne - mostanában valahogy az összes kedvenc mesénk cicás. Van egy aranyos mondóka, amit nagyon szeretünk, amiben a cicák feje kopog a néni seprűjétől, mert megették a vajat, meg van két másik mese, az egyik a fekete cicáról szól, aki átváltozott deli legénnyé, ez mondjuk már lejárt lemez, mostanában nem kérjük anyától (előtte csak kb. 500-szor kellett elolvasnia nekünk), ha jobban belegondolok, manapság inkább azt a könyvet nyúzzuk, amiben Hello Kitty bemutatja a családját. Na de ő is cica valahol, ha elég furán néz is ki, szóval most a cicákat csípjük nagyon. Szeretjük amúgy, ha anya mesél, minden délután meg este szoktuk kérni, és hát ő is szeret mesélni, úgyhogy ez így mindenkinek jó.

 Kép

 

 

 

No és mit szóltok az új járgányunkhoz??? Jól van, nem a miénk ám, Peti bátyusé, de nagyon klasszul nézünk ki vele, nem igaz? Dodó amúgy rajong a motorokért meg a traktorokért, én csak úgy szolidan kedvelem őket. Azért erre jó volt rácsüccsenni!

 

 

Kép 

 

Művészeti tevékenységünk is kibővült, nagyon szeretünk festeni meg filccel rajzolni. A kamraajtót szoktuk összerajzolgatni zsírkrétával, de mást még eddig nem vettünk célba (papíron kívül). Bár ahogy mondani szokták, mindennek eljön a maga ideje...

Azért vannak ám már aranyköpéseink is. Azzal kezdtük, hogy amikor anya este altatott minket, akkor már sötét volt és nagy csönd, amikor a Dodó elkezdett kifele kiabálni, hogy "Gyuíííí, puci!", ami ugye lefordítva: "Gyuri, puszi!"-t jelent. Hallottuk, hogy anya Gyurinak hívja apát, és ez nekünk nagyon tetszett, hát utánozni kezdtük. Ezen meg persze mindenki jókat derül. Aztán a másikat azt apa tanította nekünk: ha megkérdezik, mik vagyunk, mi azt válaszoljuk: "na-na tópé", vagyis "nagy-nagy kópé". Mert hát tényleg azok vagyunk. Végül még azon szoktak mosolyogni a nagyok, amikor valamiért szólok a Dodónak, mert nem csak azt mondom, hogy "Dodó", hanem "óóó, Dodó". Ja kérem, a színpadi alakításhoz a beszéd is fontos, csak úgy szimplán Dodót mondani, az unalmas.

Még két fontos dologról tennék említést: az egyik a Dodó szülinapja. Bizony, 2 éves lett. 

Kép

Látjátok, még a tortán is traktor van! Komolyan nem értem a fiúkat, miért kérnek még a tortára is büdös mezőgazdasági járművet, amikor lehetne rajta virág meg cica, vagy valami aranyos... Jaj, a büdösről jut eszembe, anyát eléggé kiakasztottuk, mert hát lakik egy idős néni a lépcsőházban, akit én elegánsan lebüdiztem, amikor kinn voltunk a játszótéren. Ezután anya elmagyarázta, hogy ilyet nem szabad mondani senki előtt, hogy ő büdi meg ilyesmik, és hát mi bólogattunk szépen, hogy OK, értjük. Másnap anya söpört, nyitva hagyta az ajtót, mi néztük őt az előszobából, erre jött a néni föl a lépcsőn, és mi ketten az öcsémmel elkezdtük jó hangosan mondogatni, hogy "néni büdi", meg "büdi". Anya kissé kiakadt, és bezavart minket. Azt mondta, ciki ilyet mondani. De amikor olyan aranyosan mondtuk! És amikor a néni tényleg... Persze sejtjük, hogy nem mindig jó kendőzetlen őszinteséggel beszélni dolgokról... Hát majd belejövünk, és "otthon megbeszéljük".

Szóval visszakanyarodva a történet elejére, Dodóka 2 éves lett, én pedig kérem szépen ovis leszek ősztől. Bizony ám, a Süni csoportba megyek és cseresznye lesz a jelem. Már készülök, mert nagyon szeretek rajzolni meg festeni meg vagdosni meg ragasztgatni, meg babázni meg futkosni meg mondókát-mesét-énekeket hallgatni meg szóval csupa olyan dolgot szeretek, amit az oviban is csinálnak. Kíváncsi leszek rá, anya szerint aranyosak a óvónénik, aztán meg amúgy szerintem azért kicsit idegeskedik azon, hogy mennyire fog nekem tetszeni, pedig nem kéne, mert én jól alkalmazkodó túlélő típus vagyok (mint ő), nem lesz problémám. Egyszeriben olyan nagylány lettem, hogy még a pelust is leparancsoltam magam éjszakára, most már egy jó hónapja pelus nélkül alszom éjszaka is. Én mondom, sokkal kényelmesebb.

Hát most röviden ennyi volt megint beszámolóm, de megyünk nemsokára megint a Balcsira nyaralni, utána megint fogok írni arról, mi minden történt errefelé. Addig is bízzunk benne, hogy nem lesz megint sok-sok esős nap egymás után (anyaszomorító napok voltak ezek, mi pedig csak kínlódtunk a felgyülemlett energia és feszültség miatt), szóval reméljük, hogy

"szép napos lesz most már a nyár,

futkoshatunk fel s alá,

vigyázunk az UV B-re,

fürdünk sokat medencében."

(költői gyöngyszem, amitől apa szemei forognak)

 

Jaj, azért még két képet hadd mutassak meg, mert ezek még aranyosak:Kép

 

Ezen azt mutatom, hogyan fut a bogár! Az ott elöl a két csápom.

 

 

 

 

 

Kép

 

 

 

 Ezen a képen pedig hosszú túránk jutalmát, a jégkrémet esszük. Elsétáltunk anyával a Lidl-be, és okosan hagytuk vásárolni - ilyenkor mindig zsarol minket valamivel, hogy ne szaladgáljunk százfelé, most itt ugye a jégkrém volt a "jutalom".

 

 

Sok pusszantás mindenkinek, hamarosan jövünk megint!!!